Érdekes módon, soha életemben nem vágytam el innen. Még ha kicsit több időt töltöttem távol, mindig jóleső érzés volt visszatérni.
Most nem tudom hol vagyok.
Úgy érzem, minta egy hullámon lovagolnék, ami folyamatosan ellenhullámokba ütközik.
Ha akarom üres vagyok. Üres... már nem is tudom mit jelent a szó. Utána fél pillanattal, a levegőbe üvöltenék.
Egyet tudok. Olyan vagyok, amilyen tudok lenni. Így megy, és így ment régen. Változnak dolgok bennem is meg körülöttem is. De a lényegem marad.
"Kisasszonyok, ne sírjatok! A férfi mind kalandor!"
Köszi Dani. A péntek estéket. Amikor eljöttél, és azt is amikor nem.
